Gyermekkorunk találós kérdései közül biztosan sokaknak ismerős lesz a következő:

Ha ennél mélyebbre akarunk menni, akkor érdemes így feltenni a kérdést: Hogyan használhatják a nevünket arra, hogy befolyásolhassanak bennünket

Figyelem felkeltése

A figyelem felkeltéséhez személyesen általában elég egy látványos ruhadarab, egy hangosabb szó, vagy egy érdekesebb szóhasználat. Klasszikus figyelemfenntartó módszer a szemkontaktus is, vagy az, ha a beszélgetőtársunk megérinti a karunkat. A leginkább árulkodó jel azonban mégis az, ha a nevünket használják. Azonnal jobban kezdünk figyelni akkor is, ha korábban kicsit már elkalandozott a figyelnünk. Min alapszik mindez? Azon, hogy az egyik legszeretettebb szó mindenki számára épp a saját neve, ezért ha azt halljuk, akkor mindig éberebbé válik a figyelmünk.

A figyelem aktívan tartása néha nagyon nehéz - egy nevet kimondani viszont nagyon egyszerű dolog!

Befolyásolás

A hétköznapi, természetes kommunikációban nem jellemző, hogy valaki a velünk való beszélgetésben furcsán sokszor szólít a nevünkön bennünket. Nincs is erre szükség, hiszen ha ketten beszélgetünk, akkor egyértelmű, hogy hozzánk beszél a másik. Ha mégis azt vesszük észre, hogy a másik fél sokszor használja a nevünket, akkor nagyjából biztosra vehetjük, hogy el akar adni nekünk valamit, vagy legalábbis tudatosan akar meggyőzni bennünket valamiről.

Rokonszenv vagy ellenszenv?

A hangsúly természetesen most is a megfelelő arányokon van. Ha valaki természetes mennyiségben használja a nevünket, akkor azzal azt üzeni, hogy figyel ránk, és fontosak vagyunk neki. Tipikusan jó példa erre a dicséret: ha például a főnökünk azt mondja, hogy "Szép munka!", akkor annak természetesen örülünk. Ha viszont ehhez hozzáteszi a nevünket is, akkor érezzük igazán kitüntetve magunkat. Olyan ez, mintha a dicséretet még 10-zel megszorozták volna. Mindennek hatására a másik félről az a benyomásunk alakul ki, hogy figyel ránk és elismer bennünket. Márpedig akinél ezt érezzük, az iránt rokonszenvet is érzünk.

Ha azonban túlhasználják a nevünket, akkor azzal épp az ellenkező hatást érhetik el: ellenszenvet fogunk érezni. Ahogy fenn is szerepel, a figyelem felkeltésének egyik eszköze az, ha megérintik a kezünket. Képzeljük el, hogy mindezt nem egyszer csinálja velünk valaki, hanem néhány percenként. Ugye, mennyire zavaró lenne? A nevünk ismételgetésével és túlhasználásával ugyanezt érik el az emberek: elfordulnak tőlük.

És ugye nincsenek véletlenek: ha valaki nem természetes módon kommunikál velünk, akkor az általában azért van, mert van valami hátsó szándéka. Mivel a céljára koncentrál, ezért nem tudja biztosítani a kommunikáció természetességét. Az esetek nagy többségében ilyenkor el akarnak adni nekünk valamit: lehet, hogy csak önmagukat, hogy szimpátiát érezzünk velük szemben, de jó eséllyel valami mást is.

Szóval maradjunk nyitottak a kommunikációs elemek beazonosításával kapcsolatban. Ha úgy érezzük, hogy valami nem természetes, akkor valószínű, hogy el akarnak nekünk adni valamit, vagy meg akarnak győzni bennünket valamiről. Ne engedjük, hogy olyanok váltsanak ki bennünk szimpátiát, akik befolyásolni szeretnének bennünket, és a szimpátiánkat a saját céljaikra fordítják. 

Ha azonban valakit szeretnénk elismerni, akkor a dicséret mellé mi is tegyük oda a nevét néhányszor, hogy még nagyobb örömet szerezzünk a másiknak! Nem utolsó sorban lássuk meg a pozitívumot a természetes, hátsó cél nélküli kommunikációban, ami nem szól másról, csak arról, amiről az elhangzott szavak beszélnek.